Tapasztalat alapú oktatás
„Add a kezébe, próbálja ki, hallgassa meg, szagolja meg, tapasztalja meg maga”
– röviden összefoglalva, ezek a tapasztalat alapú oktatás alapelvei. A diák nem kész megoldásokat kap, hanem saját próbálkozásain keresztül oldja meg az adott feladatot – sokszor nem egyedül, hanem csoportosan. Saját kísérletezéseinek esetleges kudarca is fontos tapasztalat
Azok az információk, melyeket a gyerekek (vagy akár a felnőttek) kizárólag csak hallanak, azok az egyik fülükön be, a másikon ki… Ha már két csatornán keresztül kommunikál a tanár, pl. magyarázat és szemléltető ábra segítségével, akkor a helyzet már egyel jobb, de még mindig nem igazán kielégítő. Amit viszont saját érzékszerveivel tapasztal meg a diák, azt nem fogja elfelejteni.
A közös problémamegoldás során a tanulók nemcsak a szociális kompetenciáikat bővítik, hanem ismeretanyagaikat is. Olyan mértékben és mélységben képesek egymástól tanulni a gyerekek és serdülők, amelyet a legcsodálatosabb felnőtt pedagógus sem lenne képes elérni. Egy probléma közös megoldásának élménye után mind a kérdező, mind a magyarázó fél többet tud majd nemcsak az adott témakörben, hanem az emberi kölcsönhatásokról is. A peer group szocializációs és tudásanyag-terjesztő pozitív hatásait a mai magyar oktatás óriási mértékben kiaknázatlanul hagyja.
A tapasztalat alapú oktatás és az élménypedagógia további közös eleme a természet pedagógiai kincstára. A tantermek elméleti oktatását ki kell egészíteni a természetben szerzett közvetlen tapasztalatokkal: Egy közös túra során az élővilág tanulmányozásával, a saját testi erő kipróbálásával, a testi-lelki állóképesség növelésével, az ember és természet kölcsönhatásának megtapasztalásával. A mai városban, iskolapadban felnövő gyerekek nem ismerik a szabadban eltöltött napok és éjszakák izgalmait, saját erejük határait, de még saját erősségeiket és félelmeiket sem. A természet élménypedagógiai tárháza ezekre a valós fogyatékosságokra (is) választ tud adni.
Az élménypedagógia szűkebb értelemben vett alapítója Kurt Hahn (1886-1974). A különböző irányzatok némelyikében a természet önmagáért beszél: The mountains speak for themselves. Nincs szükség tolmácsra, mesterségesen előállított helyzetekre vagy az élmények laposra beszélésére. Egy másik irányzat, metaforikus irányzatnak is nevezik, az élmények irányított pedagógiai célú felhasználására törekszik. Az élmény-pedagógus a csoporttal együttműködve előre kitervelt tanulási célokat tűz ki, kiválasztják a megfelelő környezetet és gyakorlatokat, majd a szerzett tapasztalatokat elemzik.
Az élménypedagógia a következő alapelvekből építkezik
• A természet kettős megismerése
A saját emberi, fiziológiai-pszichológiai mivoltunk megismerése és a Természet, mint univerzális, mindennél erősebb és hatalmasabb erő felfedezése. Nem élhet teljes életet, aki nem ismeri fizikai és pszichés erejét, nem igyekszik azokat feszegetni és fejleszteni.
• Cselekvés és tapasztalat
Tanulni tapasztalás útján lehet. Nincs olyan pedagógus a földön, aki tölcsérrel képes lenne beletölteni a tudást a gyermekek fejébe. Mégis nap mint nap ezzel próbálkozunk. A tapasztalatok nem átadhatóak – csak megtapasztalhatóak.
• Test és lélek
Az az oktatás, mely kizárólag a személyiség egy (igen kicsiny!) szeletét célozza meg és így kívánja az elméleti tudást szaporítani, nem segíti elő az ember mint egység fejlődését. A tapasztalat a fizikai, szellemi, motorikus, szenzoros és emocionális élmények összessége.
• Szociális tanulás
A tanulás mindig szociális jellegű. Gyerekek, fiatalok egymástól sokkal többet és könnyebben tanulnak, mint a felnőttektől – jót és rosszat egyaránt. A felnőttek felelőssége, hogy a fiatalok egymástól való tanulásának tartalmát a rossztól a jó tartalmak felé terelje.
• Valódi élet
Az élménypedagógia valódi élményeket, tapasztalatokat szeretne nyújtani a diákjainak. Cél nem az újabb mesterséges tanulási környezetek létrehozása, hanem a valós, reális élmények megszerzésének lehetősége. Olyan helyzeteket igyekszik pedagógiai célra felhasználni, ahol pl. egy híd vagy egy tutaj megtervezése és megépítése során valós kihívásokkal áll szemben a csoport, és cselekedeteinek valós következményei vannak.
• Tapasztalatok átemelése a mindennapokba
Bár már önmagában az is fontos tapasztalat, hogy az élelemért meg kell küzdeni, a csoport elismerését ki kell vívni stb., az élménypedagógia több, mint pusztán természeti-természetes tapasztalatok átélése. Ebben különbözik mondjuk a cserkészmozgalom célkitűzésétől. Az igazi cél a tapasztalatok átemelése a mindennapokba, a tartós személyiség- és viselkedésmódosítás. Az élménypedagógusok feladata a feladatok, a környezet célhoz illő kiválasztása és megszervezése, valamint az átélt tapasztalatok reflektálása
És végül, de nem utolsó sorban tisztázzuk az egyik legfontosabb fogalmat: Mi is az az élmény? Az élmény pszichológiai-filozófiai definíció szerint olyan helyzet vagy tapasztalat, mely kiválik a mindennapokból, azoktól markánsan különbözik. Alapvető jellemzője a különlegesség, szokatlanság, meglepőség, váratlanság – a kihívás. A mindennapi rutinok, bevett cselekvésmódok, szemléletek egy valódi „élmény” megtapasztalásánál hatályon kívül helyeződnek, egyszerűen nem működnek. Mondjuk hiába olvastam már többször, hogy hogyan kell tüzet gyújtani, vagy megnézhettem akár youtube-on is, de amíg nem kényszerülök rá magam, mert fázom és meg kell szárítani a ruháimat, addig a szükség uralma, a hideg, az éhség, a fáradtság, az együttműködés szükségessége mind csak üres frázis az életemben. Rendkívüli helyzetekben rendkívüli erőkre bukkanunk fel önmagunkban, olyan oldalaink tárulkoznak fel előttünk, melyekről előtte nem is tudtunk. Ezek az élmények beépülnek a mindennapjainkba, megváltoztatják az önmagunkról és másokról alkotott képet, revideálják előítéleteinket. Az élménypedagógus feladata, hogy hidat építsen a mindennapi rutinok és a szokatlan között, megakadályozva a különleges tapasztalás elillanását.
Ép testben ép lélek
A mai erősen szellemi illetve digitális világban hajlamosak vagyunk megfeledkezni fizikai mivoltunkról, testünkről.
Sokszor természetesnek vesszük, hogy működik, egészséges. Sajnos sokszor csak akkor döbbenünk rá a kincsre, vagyis egészségünkre, mikor hanyatlik, vagy betegség miatt átmenetileg legyengül.
A boldog életnek ugyan nem elégséges, de szükséges feltétele az egészség. Ha elégséges feltétel lenne, akkor nem lennének körülöttünk épp- kéz-lábbal rendelkező boldogtalan emberek. Másrészt hány kerekes székben élő ember messze felülmúlja környezetét vidámságával és életigenlésével, példát mutatva egészséges embertársainak. Az eredetileg latin közmondás – mens sana in coprpore sano – tehát jóval összetettebb, de ma is fontos üzenetet közvetít.
Programjaink célja az egészség kincsként kezelése, a fizikai erőnlét és egészség erősítése, a saját fizikai és szellemi korlátok megismerése és azok fokozatos kiterjesztése, a testséma kialakítása. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy mindenki saját lehetőségeit kihasználja, és a lehető legteljesebb életet élje – saját korlátait vagy lehetséges fogyatékosságait megismerve.
A testi-fizikai erőnlét és teljesítőképesség fokozása hozzájárul az egyéni „empowerment”, vagyis a belső erők megerősítésének folyamatához: a valós és képzelt korlátok legyőzése, saját fizikai és lelki erőbe vetett hit fejlesztése hozzájárul az önbizalom megerősítéséhez. Különösen a hátrányos helyzetből induló fiatalok számára fontos a tapasztalt iskolai vagy szociális kudarcok ellensúlyozása érdekében a pozitív élmények biztosítása, a saját belső erőbe vetett hit fokozása. Az élménypedagógia eszköztárának felhasználásával olyan programokat szervezünk, melyek örömöt és sikerélményt nyújtanak.
Esélyegyenlőség
A mai magyar oktatási rendszer egyik fő funkciója a szelekció: egyik balra, másik jobbra…
Az iskolai pályafutás sikere nagyrészt attól függ, hogy a gyerek a saját egyénisége, intelligenciája és családi, szociális háttere alapján milyen „kasztba” tartozik: többség vagy kisebbség, nyertes vagy vesztes. Sajnos Magyarországon már a legtöbb esetben az első osztályban eldől, hogy igazgató, vagy portás lesz a gyerekből. Számos nemzetközi és magyar kutatás is bizonyítja, hogy Magyarországon a származás és az iskolai sikerek, valamint későbbi pályaválasztás között rendkívül magas a korreláció, a felemelkedés lehetősége igen alacsony. Vagyis a takarító lánya is takarító lesz, az ügyvéd fia pedig ügyvéd.
Az esélyegyenlőség olyan követelmény, mely nélkül nem beszélhetünk jogállamról és demokráciáról. Egy jogállamban elvárás, hogy az alapvető jogok, az emberi méltóság mindenki számára megkülönböztetés nélkül alkotmányos és törvényi szinten is biztosított legyen. Az egyenlő jogi státusz viszont nem garantálja a tényleges társadalmi helyzet esélyegyenlőségét. A társadalmi esélyegyenlőség csak úgy biztosítható, ha maga a jog is figyelembe veszi a fennálló egyenlőtlenséget. Egyaránt önkényes az a jogi forma vagy intézmény, mely az egyenlő helyzetben lévőket egyenlőtlenül, vagy fordítva, az egyenlőtlen helyzetűeket egyenlően kezeli. Vagyis önkényes az az elvárás, ha az iskolarendszer vagy a munkaerőpiac standard elvárásokat állít különböző adottságokkal rendelkező egyének elé.
Programjainkon a ténylegesen meglévő különbségeket hátrányból sokszínűséggé igyekszünk változtatni. Esélyt teremtünk olyan fiataloknak, akik származásuk vagy egyéniségükből fakadóan máshol sok fájdalmas kudarcot éltek át.
Montessori pedagógia
„Segíts nekem, hogy magam legyek képes rá!”
Maria Montessori (1870-1952) az első női orvos Olaszországban, pszichológus, az egyik legismertebb európai reformpedagógiai irányzat meglapítója. Elvei szerint nem tanítani kell a gyerekeket, hanem alkalmat adni rá, hogy maguktól tanuljanak, saját tapasztalataik során. Míg az olvasott tudás pusztán 10%-a marad meg tartósan az emlékezetünkben, úgy a megtapasztalt tartalmak 90%-a.
Maria Montessori szerint a gyermek pszichéje és ezáltal tanulási képessége is különbözik a felnőttétől. Míg a felnőtt megkísérli emlékezetébe vésni az ismereteket, addig a gyerek magába szívja, abszorbeálja. Az „abszorbeáló gyermeki lélek” a Montessori pedagógia egyik sajátos alapfogalma.
A felnőtt feladata nem a gyerekek/fiatalok tanítása a hagyományosan vett értelemben, hanem ezt a veleszületett abszorbeáló késztetést kielégíteni, spontán tanulási tevékenységhez a megfelelő környezetet biztosítani. Amíg nem veszik el a gyermek kedvét, addig veleszületett kíváncsisággal fordul a világ felé, mindent meg akar fogni, szagolni, kóstolni, tapasztalni, szétszedni, befesteni, átalakítani, saját világát életre kelteni, alkotni. Ki ne ismerné a három évesek „Miért?” korszakát. De hová lesz később a sok miért? Miért nem lesznek megválaszolva? Miért vesszük el a kedvüket a további miértektől? Montessori szerint nem szükséges, hogy elvesszen a világ felé forduló nyitottság, a kíváncsiság.
A gyermek fejlődését különböző fogékonysági fázisok jellemzik: Bizonyos ingerek felfogására, ismeretek elsajátítására fejlettségének egy adott szakaszában intenzívebben képes. Ez az érzékenység egyénenként különböző időpontban jelentkezik. A szakaszoknak megfelelően a gyermeket érdeklődése, akarata viszi előre a megismerési folyamatban. A fejlődés során ablakok tárulnak ki a világra – és ha nem kapnak kellő táplálékot, újból becsukódnak, dolguk végezetlenül.
Maria Montessori teljes mértékben tisztelte a gyermek egyéni szabadságát. Nem akarta mozgásában korlátozni, padokba kényszeríteni, csöndre és magányra kárhoztatni a felfedezései során. Nemcsak a Montessori óvodákban, de még az iskolában is szabadon mozoghatnak, leülhetnek a földre, hasalva írhatnak vagy rajzolhatnak. A gyerekek szabják meg, hogy mivel (milyen tantárgy) és kivel (melyik társukkal) szeretnének dolgozni. Mindent szabad, ami mások szabadságát és személyiségi jogait nem sérti! Vagyis a verbális vagy fizikai agresszió, a csoport érdekeinek megsértése (pl. rongálás, túlzott hangoskodás) tilos, így szabva természetes határt az egyén viselkedésének.
Az iskolai, nevelői értékelés nem szabad, hogy megrongálja a gyermek önbizalmát és elvegye a további kísérletezési kedvét, mint például a hagyományos iskolai bizonyítványok esetében. Montessori iskolákban ezért jegyek helyett szöveges értékelést kapnak a tanulók. Hiszen nem lehet előre meghatározni egy objektív mércét, melyhez, mint egy colstokhoz, a gyerekek fejlődése hozzámérhető.
A Montessori iskolák nem akarnak tudás és kor szerint homogén csoportokat létesíteni, hanem a kisebb tanul a nagyobbaktól, és persze fordítva. A hagyományos osztálykeretek helyett kor és tudás szerint is vegyes tanulócsoportokban (vagy párokban) tanulnak. Hiszen teljesen valóságtól elrugaszkodott az az elképzelés, hogy egy egész osztálynyi gyerek egyszerre tanul meg olvasni, ugyanazon a szinten tud számolni, festeni és tornázni. A Montessori elvek szerint nem probléma, ha csak 3. osztályos korára képes szótagolás nélkül olvasni, miközben matematikából vagy a művészetekben már haladó szinten van. Olyan tanulási környezetet kell minden gyerek számára megteremteni, ahol egyedi fejlődési ütemének megfelelően tanulhat.
Sajátos nevelési igényű gyerekek?
Véleményünk szerint minden gyerek sajátos nevelési igényű, minden nevelésnek és fejlesztésnek testre szabottan kellene megvalósulni.
Sajnos még mindig az a poroszos megközelítés uralkodik, hogy a gyereknek kell az oktatási rendszer igényeihez igazodni és azoknak megfelelni, és nem fordítva. A gyereket osztják fel kor, fizikai jellemzők, fogyatékosságok, és sajnos etnikai hovatartozás szerint – és így lesz belőlük elsős, másodikos, kisegítő iskolás, stb. Vagyis olyan csoportokat szeretne létrehozni a rendszer, amelyek vélhetően homogének, és beillenek az előre meghatározott dobozokba. A gondok akkor kezdenek felmerülni, illetve a mindennapokban, az óratartás során elmérgesedni, amikor kiderül, hogy a dobozolás nem volt sikeres, olyanok is bekerültek, akik nem illenek bele, és sehogy sem akarnak beleférni… Ekkor lép életbe a címkézés. Aki nem illett bele a dobozba, azt felcímkézik. SNI, BTMN, ADHD, stb. Mindig új és új kategóriákkal kell bővíteni a címkék tárházát, mert a régiek nem elegendőek.
Pedig nem azzal van baj, ha a gyerek nem illik bele a sablonba, hanem magával a sablonnal. Minden gyerek sajátos nevelési igényű. Nincs két gyerek, akiknek egyformák lennének a nevelési igényeik. Még két testvérnek sem egyformák. Sőt, még az egypetéjű ikrek nevelési igénye sem egyforma, ezt tapasztalatból tudom!